Táncos nyár 2016



 Most, hogy beköszöntött az ősz, szívesen tekintünk vissza az idei nyárra, ami koránt sem volt unalmasnak mondható.

Nagy izgalommal zártuk le májusban a hivatalos táncos tanévet és kezdtük meg a nyári szünetet a Saarer Tanzgruppével, mert tudtuk, hogy mozgalmas nyár elé nézünk. Minden korosztály választhatott a programlehetőségek közül és fellépésekben most sem volt hiány.

A programok a szári - újbarki közös rendezésű Fejér Megyei Német Nemzetiségi Nappal indultak tagjaink számára. A hazai fellépések mellett idén ismét felléptünk egy harmonika gálán Mohácson, a Csúti Vigasságokon és vendégeskedtünk Ercsiben is a III. Dunamenti Rácok Találkozóján.

Természetesen a nyári menetrendünk magját alkotó utánpótlás tánctábor és az Europeade fesztivál idén is megmozgatta táncosainkat. Július 4-11. között került megrendezésre tánctáborunk Balatonszemesen, ahová idén két (utánpótlás) korosztállyal utaztunk. A 3-4. csoport és az 5-6.csoport ifjai táboroztak csodás időben a Balaton partján egy héten keresztül. Tánctábor révén kihagyhatatlan részei voltak a programnak a táncpróbák azon okból is, mert meghívást kapott csapatunk az északi parton fekvő Hidegkút községbe. Erre az alkalomra egy közös koreográfiával készültünk, amit a kicsik teljes egészében a táborban sajátítottak el a nagyok segítségével. A fotók is tanúskodnak róla, hogy lassan egy újabb korosztály érhet majd össze és kezdhet el együtt fellépésekre járni.


A hazai szereplések sorát az Europeade fesztivál bontotta meg, melyet idén Namurban, Belgiumban rendeztek. A hosszú buszos utazásunkhoz megállót keresve tévedt tekintetünk Möckenlohe városára, ami az olvasó számára is ismert lehet már, hisz csoportunk jó kapcsolatot ápol az ottani hagyományőrző zenekarral. Egy éjszaka erejéig ismét találkozhattunk rég nem látott barátainkkal és innen indultunk tovább élményekkel gazdagodva. A belga kisvárosba érve a szokásos folklórfesztiváli hangulat csapott meg minket, amely csak egyre fokozódott a hét további részében. Tánccsoportunk a nyitógálán képviselte a magyarországi német kultúrát, ahol vastapssal zártuk fellépésünket. Az utcai fellépések során próbáltuk megmutatni, hogyan is ropják mifelénk a táncot és szerencsére bőven akadt nézőközönségünk is. A hét fő attrakciója számunkra az volt, hogy –ha ugyan rövid időre is, kísérőzenekarunk, a vendégekkel kiegészült Saarer Musikanten, az Europeade-bál színpadán szórakoztathatta a közönséget.

Sok időnk nem volt a friss élmények feldolgozására, mert már közeledett a következő fontos időpont: augusztus 6. Egész nyáron ott motoszkált a fejekben, hogy ezen a nyáron bizony egy sváb esküvőt kell életre keltenünk, ezúttal viszont nem a színpadon. Falunkba látogatott a Dunamenti Svábok Világszövetsége és az Akron tánccsoport, akik kíváncsiak voltak arra, hogy milyen is volt egy igazi sváb lagzi régen, és hogyan lehet ezt újra élethűen megformálni. Ez az esemény ismét megmozgatta a falu apraja-nagyját, hiszen a sok segítség és előzetes próbák nélkül nem jelenhettünk volna meg korhű ruháinkba, az eseményhez illő környezetben. Ezúton is köszönjük mindenkinek a sok-sok segítséget!


A nyár zárásaként pedig ismét megrendezésre került a régi hagyományokon nyugvó Kecske-kupa, ahol a táncos fiúk és lányok fociban mérhették össze erejüket. Augusztus végén mindezek mellett csoportunk meghívást kapott még Szlovákiába, Felsősomra, ahol egy országokon átívelő ifjúsági találkozón vehettünk részt és mutathattuk be a dunamenti svábok kultúrájának egy szeletét.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések