Az első Hagyományőrző Délután - Der erste Projektnachmittag

2013. október 28-át tűztük ki az első Hagyományőrző Délutánunk időpontjának. Hosszas beszélgetés és egyeztetés után megtaláltuk a megfelelő helyet és időpontot, és persze a témakört a hozzá kapcsolódó feladatokkal. Ezeket a délutánokat az évszakokhoz próbáljuk kapcsolni, mert így egyszerűbb összefogni a hagyományőrzéssel kapcsolatok gondolatokat.

Az első alkalmat arra szántuk, hogy a gyerekek felfedezhessék, hogy miről is lesz szó. Nem akartuk őket lerohanni mindenféle adatokkal, inkább rájuk bíztuk, mennyire érdeklődőek a múltban történtekkel kapcsolatban. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ők maguk mennyi mindent tudnak a szokásokról, ünnepekről, ezért tényleg kötetlen beszélgetés alakulhatott ki, nem érezték magukat tanórai környezetben, ahol valami kötelezőt kellene csinálniuk.

A hangsúly elsősorban az alkotáson volt ezen a délutánon. Márton nap közeledtével megkértünk minden érdeklődőt, hogy egy befőttes üveggel érkezzen, hogy elkészíthesse saját kis lámpását. Csodás alkotások készültek decoupage technikával, de nagy sikert aratott a földbe szúrható libafigura is, amit mindenki lépésről lépésre készíthetett el. Falevelek befestésével készíthető képkompozíciókból is akadt elég a nap végére, szebbnél szebb nyomatokkal. A kicsik színezővel is múlathatták az időt, de mindenki kaphatott segítséget a remekművek elkészítésében.




A délután fénypontja egy közös alkotás elkészítése volt, ami teljesen spontán ötlet alapján született. A megmaradt anyagok felhasználásával és minden résztvevő segítségével egy igazi, színes, őszi fát alkottunk. A gyerekek visszajelzései alapján is a közös munka tetszett nekik a legjobban, ezért egy ilyen projekt mindig helyet kap majd az elkövetkezendő délutánokon. Szerencsére a folytatáshoz is kaptunk ötleteket a kisebbektől, így könnyebb a készülés egy következő Hagyományőrző Délutánra.




Der 28. Oktober 2013 wurde als Termin für unseren Projektnachmittag ausgewählt. Vorbereitungen waren getroffen und wir fanden einen passenden Platz für das Thema und die Aufgaben dazu. Der Plan ist, diese Nachmittage mit einer Jahreszeit zu verbinden, damit es leichter ist, die Gedanken um die Traditionspflege zu sammeln.

Das erste Mal wollten wir nur den Kindern einen Blick geben, was wir im Kommenden machen möchten. Diese Nachmittage sind keine Pflichtanlässe, deswegen hängt alles von den Kindern ab: sie können entscheiden, wie viel wir uns mit den „Fakten“ beschäftigen. Eine positive Enttäuschung war für uns, dass die Kleinen sehr neugierig waren, daneben haben sie aber auch viele Kenntnisse über die Vergangenheit, über die Bräuche.

Die größte Rolle spielten an diesem Nachmittag die Bastelsachen. Da Martinstag kam, baten wir die Betroffenen darum, ein Einmachglas mitzubringen, um eine Laterne mit Decoupage-Technik anzufertigen. Beliebt waren noch die Gänse, die später in einen Blumentopf gestellt werden konnten. Blätter wurden bemalt und mit Hilfe der Abdrücke ein Bild gemacht. Für die Kleinsten machten die Ausmalblätter große Freude.



Der Höhepunkt kam, als wir aus den üblich gebliebenen Materialen einen bunten Herbstbaum hergestellt hatten. Diese Zusammenarbeit gefiel allen am besten, deswegen bleibt das für die kommenden Nachmittage auch im Programm. Für die weitere Arbeit bekamen wir Tipps, mit denen die Planung für die Zukunft viel leichter wurde.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések